
Sokoldalú, strapabíró, csúcskategóriás
Munkagépek - 2020.06.20
Kramer KT447 teleszkópos rakodógépMár az első naptól bátran lehetett számítani azokra a Kramer teleszkópos rakodógépekre, amelyek tavaly álltak „hadrendbe” új tulajdonosuknál Mezőfalván. Azonnal felvették a teljes munkaterhelést, sőt a sokoldalúságuk révén akár egy traktort is képesek kiváltani.
Közel egy évszázada készít mezőgazdasági és építőipari gépeket az 1925-ben alapított Kramer. Az elmúlt bő évtizedet egy másik vállalattal folytatott együttműködés töltötte ki, a Claas számára gyártottak teleszkópos rakodógépeket. Annak idején a Fejér megyében 6500 hektár szántóföldön és 3000 hektár legelőn gazdálkodó Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. is vásárolt magának ezekből néhány darabot. Amikor beszélgetőtársunk, Baráth Attila műhelyvezető a céghez került, két darab 7045-ös és egy darab 9040-es Scorpion szolgált a gazdaságban, sőt – az egyik 7045-ös kivételével – mind a mai napig használják őket, bár már bő 15 ezer üzemóra van a rakodókban. Nem véletlenül jutott eszükbe tehát a 2017-ben újra önállóvá vált Kramer, amikor új gépek beszerzésére szánták el magukat. „Múlt nyáron döntöttünk a vásárlás mellett, és olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a kezelőink több márkát is kipróbálhattak demógépként, ráadásul éles munkahelyzetben, 10-15 üzemórát dolgozva velük” – idézte fel a tavalyi történéseket Baráth Attila. A próba végül a Kramer KT447-es teleszkópos rakodó sikerét hozta. Nemcsak a teljesítményével, műszaki felszereltségével, strapabírásával és praktikumával győzte meg a Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. munkatársait, de sokat nyomott a latban, hogy a meglévő rakodógépek révén már arról is képet alkothattak, mennyi meghibásodással, fenntartási és alkatrészköltséggel kell majd számolniuk az üzemeltetés során.
Könnyű kezelhetőség
A 4,4 tonna teherbírású és 7 méteres maximális emelési magassággal rendelkező Kramer KT447-es modellekből rögtön három darab is az új gazdához került. „Prémiumkategóriás, ennek megfelelően kiválóan felszerelt, nagy tudású teleszkópos rakodógépekről van szó. A fokozatmentes hidrosztatikus hajtásrendszer megkönnyíti a kezelők munkáját, hiszen nem kell sebességet váltaniuk, így a bal lábuk folyamatosan pihenhet, mert a gázról lelépve a gép szinte azonnal megáll, és nem indul el újabb gázadásig” – emelt ki néhány előnyt Bárth Gábor, a forgalmazó Valkon Kft. termékfelelőse. A rakodókat Németországban szerelik össze, kiváló minőségű, tartós alkatrészekből, és természetesen folyamatosan fejlesztik is őket. A Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. azért szerzett be hármat is a KT447-es modellekből, mert egyrészt „csomagban” valamelyest kedvezőbb áron juthattak hozzájuk, másrészt pedig a társaság igen komplex tevékenységet folytat, így az új gépek megfelelő kihasználása nem okoz fejtörést számukra. A dominánsnak számító növénytermesztés mellett két húsmarhatenyésztő telephellyel rendelkeznek, a közeli Világospusztán tejüzem működik, de van hibridvetőmag-feldolgozó üzemük is (fotóink ott készültek), illetve erdészettel és vadgazdálkodással is foglalkoznak. A gépvásárlást leginkább a régi rakodók tehermentesítése indokolta, egyébként az új Kramerekre is ugyanazok a feladatok várnak, mint kiszolgált elődeikre: trágyarakodás, bálaszortírozás, a vetőgépek kiszolgálása és a Big Bag zsákok emelgetése. A vetőmagüzembe került masinához alapból raklapvillát és kanalat kaptak, opcióként pedig terménytoló lapot vásároltak hozzá. „Nálunk a gépek lényegében egész évben megállás nélkül dolgoznak, a sokoldalúságuk teremti meg erre a lehetőséget. Mivel hátul is vannak kihelyezett hidraulikakörök, és a levegő ki van vezetve, a rakodó akár egy pótkocsit is el tud húzni, vetési szezonban tehát alkalmas egy traktor kiváltására” – mondta Baráth Attila műhelyvezető.
Legalább 15 ezer üzemórával terveznek
Mezőfalván a fél éve vásárolt három KT447-es gépnél egyaránt megtörtént már a 100 és 600 üzemórás szerviz, sőt az egyiknél az április eleji beszélgetésünk során lassan az 1100 üzemórásra készülődtek. A rakodóknak nincs „fix” kezelőjük, általában ketten-hárman váltják egymást rajtuk, de azért arra is törekednek, hogy csak a csoportokon belül rotálódjanak a munkatársak, és ne kelljen folyton új gépekhez hozzászokniuk. Egyébként a Kramerek használatát könnyen megtanulták, és valamennyi kezelő kiemelte a rakodók kényelmét, ergonomikus kezelőszerveit, az egyszerűen kezelhető joystickot, valamint a memorizálható funkciókat, amelyek révén kevésbé fáradnak el a munkanap végére. Télen a gépek könnyen beindultak (bár december–januárban kisebb terhelésnek voltak kitéve), a fűtés hatékonysága is megfelelő volt, és összességében az eddigi 600, illetve 1000 üzemóra valóban csak bagatell problémákkal zajlott le. Normál igénybevétel mellett a rakodók fogyasztása 8-10 liter körül alakul üzemóránként. „Műhelyvezetőként számomra sokat jelent, hogy mindig bátran lehet tervezni a gépekkel, strapabírók, masszívak, és már az elején sem kellett attól tartani, hogy néhány üzemóra után anyaghibából, minőségi problémákból adódó gondok jönnek elő náluk” – emelte ki Baráth Attila. Kissé aggódnak amiatt, hogy a számos kényelmi funkció és elektronika több meghibásodási lehetőséget rejt magában, és az érzékelőknél, kábeleknél előfordulhatnak majd problémák, de egyelőre csupán egy-egy csatlakozó, üléskapcsoló, terhelésérzékelő szenzor és koptatóbetét miatt kellett a Valkon munkatársaihoz fordulniuk. A jobb oldalra szerelt, meglehetősen összetett visszapillantó tükör-munkalámpa-irányjelző kombináció is sérülékenynek tűnik, de a kezelők fokozottan ügyelnek rá, így azzal sem adódott még gond.
Rugalmas partner a Valkon
A vetőmagüzemben lévő gép talán az opcióként vásárolt terménytoló kanállal dolgozik a legtöbbet, ugyanakkor a zsákok rendezésében is részt vesz a targoncákkal közösen, ám mindezzel együtt is elmondható, hogy nincs annyira „túlhasználva”, mint a másik két Kramer. Mivel állandóan szilárd burkolaton mozog, speciális abroncsozással kérték, és emiatt nem észlelhető drasztikus kopás a gumikon fél év elteltével sem. Óriási előnyt jelent a központi zsírzó, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a kenőanyaggal való feltöltést, de a többi karbantartási szükséglet sem okoz nagy nehézséget. „A gépek megbízhatósága, gazdaságos üzemeltetése mellett éppolyan fontos volt számunkra a gyors reagálású szerviz és a zökkenőmentes alkatrészellátás, márpedig ebből a szempontból maximálisan korrekt és rugalmas partnerre találtunk a Valkonban – mondta Baráth Attila. – Kiemelném, hogy a kezelő és a szerelő közvetlenül is kapcsolatba tudnak lépni egymással, nincs felesleges közvetítő, így nem juthat el téves információ egy-egy adódó probléma jellegével kapcsolatban. Mivel telefonon is kérhető tanács, egyszerűbb esetben akár a szervizes kiszállása is elkerülhető.” Mezőfalván az új Kramereknél is legalább 15 ezer üzemórával terveznek, és legfeljebb néhány adaptert kívánnak beszerezni a következő években. A dolgot megkönnyíti, hogy a rakodók kompatibilisek a régi rakodógépek munkaeszközeivel, így szükség esetén akár azokkal is használhatók.
Kényelem és gazdaságosság
A robusztus felépítésű Kramer teleszkópos rakodógépek számos, a mezőgazdaságban előforduló rakodási feladat ellátására alkalmasak. A dinamikus összkerékhajtás, a magasra emelési és verhetetlen manőverezőképesség valamint az alacsony teljesítmény/tömeg arány teszi praktikus szerszámmá. Az ideális tömegeloszlás, az egész emelési tartományban elérhető magas emelési kapacitás miatt válik különösen hatékonnyá a modell. Multifunkcionális joystick, mechanikus rugózású kezelőülés, illetve első és hátsó munkalámpák, valamint közúti fényjelző berendezések garantálják a kényelmes és biztonságos üzemeltetést ennél az alacsony költséggel fenntartható gépnél.
Szerző: AgrárUnió, Fotók: Ónodi Zoltán
Címkék: Kramer, rakodógép, teleszkópos rakodógép, Kramer KT447
Hírek, információk a szántóföldről - Védekezési lehetőségek a ...

Hogyan reagált a mezőgazdaság az infláció kihívásaira?

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Weidemann T5522 – Kicsi, de erős rakodógép

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ...

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar ...

A műtrágya-értékesítés alakulása 2023 első három ...