Ikerkerékrendszer

Ikerkerékrendszer – másképp

Ikerkerekek alkalmazásával minimalizálható a talajtömörödés, csökkenthető 
az üzemanyag-felhasználás, a szliphatás okozta káros következmények, valamint kiegyensúlyozottabb növényfejlődés érhető el. Az Agroker Holding Zrt. által forgalmazott csőtoldós iker-iker ápolókerék rendszer már egy újabb lépcsőfokot képvisel, általa ugyanis a teljes motorteljesítmény átvihető a talajra, a fő- és ikerkerék távolságának tetszőleges megválasztásával pedig elkerülhető a sortaposás és a betömődés.

IkerkerékrendszerAz egyre nagyobb teljesítményű és tömegű erőgépek olyan gumiabroncsokat igényelnek, amelyek jól terhelhetők, hatékonyan viszik át a motorteljesítményt, ugyanakkor a talajt is kímélik. A gazdák számára egyre fontosabb cél, hogy minimalizálják a taposás által kialakult káros talajtömörödést, s ezt alapvetően két módon érhetik el. Egyrészt alacsony nyomású gumiabroncsrendszerek alkalmazásával, másrészt pedig ikerkerekek használatával, sőt a kétféle megoldás akár kombinálható is. A kettős kerék ötlete abból az elgondolásból született, hogy a dupla felfekvés révén a traktor tömege nagyobb felületen oszlik szét a felszínen, így kisebb a nyommélység és a felületi nyomás, tehát kevésbé károsodik a talaj. Mérések szerint a motorteljesítmény átvitelének hatékonysága közel 15 százalékkal nőhet, miközben a gázolaj-felhasználás akár 10-12 százalékkal lehet kisebb 
a szimpla kerékelrendezéshez viszonyítva. A hagyományos ikerkerekezés egyik hátránya viszont az, hogy a főkerék és a párja közötti távolság fixen beállított, a rés pedig nyirkos talajok esetén is könnyen eltömődhet. Erre a problémára jelenthet megoldást az egyedi igényekre szabható csőtoldós ikerkerékrendszer, amelynek forgalmazását nemrég kezdte meg a nyíregyházi központú Agroker Holding Zrt.

„A hagyományos ikerkerekezés úgy működik, hogy a főkerék felnitárcsájához többkampós, menetes csatlakozószerkezet kapcsolódik, s a fő- és ikerkereket az így képzett szorítóerő tartja össze” – magyarázta Pályka Szabolcs, a cég alkatrész-kenőanyag üzletágának vezetője. Mindez 
a hagyományos talajművelési technológiáknál jól alkalmazható, ahol csupán az a cél, hogy növeljük a felfekvőfelületet és ezáltal redukáljuk a káros talajnyomást. Az újabb fajta, forgatás nélküli (no-till) rendszereknél azonban nem feltétlenül ideális, mert itt már az is fontos, hogy a művelés minél kevesebb beavatkozással és menetszámmal történjen, vagyis a talajélet minél kevésbé sérüljön. A sorokat és sorközöket megkülönböztető sávos művelésre (strip-till) is igaz ez, amelynél csupán azt a viszonylag keskeny sávot bolygatjuk, ahol a kultúrnövény fejlődni fog. Ezeknél a rendszereknél a csőkuplungos ikerkerekezés jelentheti a jobb megoldást, mert nagyobb szabadságot ad a gazdálkodók számára.

ikerkerek2A forgatás nélküli, illetve sávos talajművelésnél jellemzően nagy vonóerő-igényű munkagépeket használnak. A hagyományos ikerkerekezési rendszerek ezekben az esetekben nem vagy csak korlátozottan használhatók, mert a szorítóerő elvén alapuló megoldással csak a talajtaposást tudjuk csökkenteni, miközben a teljesítmény-átviteli lehetőségek korlátozottak maradnak. Az abroncsok nem képesek 100 százalékban átvinni a motorerőt 
a talajra, ezáltal a munkavégzés sem lesz tökéletes. A csőtoldós megoldás viszont szinte maximális hatékonysággal működik, mert itt a főkeréknél az agyra van rászerkesztve a csőkuplung, az ikerpárjánál pedig ott van csatlakoztatva, ahol 
a kerékcsavarok a felniben eredetileg is ki voltak alakítva. Ezáltal fix, egységes rendszert kapunk, amely kiválóan alkalmas a teljes traktorteljesítmény átvitelére. 
A strip-till rendszereknél a csőkuplungos iker-ápolókerekezés is szóba jöhet, ekkor az abroncsok az általunk meghatározott távolságra futnak egymástól, tehát megakadályozható a művelendő sor taposása. A csőtoldós ikerkerekezés egyik legfőbb erénye a nyomtávolság tág határok közötti, a különböző kultúrnövények sortávolságigényeihez igazodó nyomtáv kialakítása, egyedi variálhatósága, ami számos előnnyel szolgál a felhasználó számára. Mindez ráadásul rendkívül praktikusan van megoldva, hiszen még a belső felnit sem kell átalakítani hozzá.

Az Agroker által forgalmazott rendszerről már gyakorlati tapasztalatok is születtek, egyebek mellett ugyanis a Bodrogközben is használják, ahol a talajadottságok igen széles spektrumban mozognak. Arrafelé a gazdák sokat küszködnek azzal, hogy tavasszal a talajok túl nedvesek, így sokáig nem lehet rájuk menni, viszont valamikor mégis muszáj elkezdeni 
a munkálatokat. A csökkentett menet-számú művelést már az ország északkeleti csücskében is egyre többen alkalmazzák, a nehéz munkagépekhez pedig a teljes motorteljesítményre szükség van, így itt 
a csőkuplungos ikerkerekezés hasznosabb lehet a hagyományos rendszernél. Alkalmazásukat indokolja a hazai mezőgazdasági megközelítő utak állapota is. Ezek általában nem aszfaltozottak, 
a kátyús, nyomvályús földutakat pedig 
a hagyományos ikerkerekek nehezen tűrik. Különösen akkor, ha a normál nyomvonal ki van mélyítve, tehát a traktor a két külső ikerkeréken támaszkodik, miközben a két főkerék „lebeg”, nem érintkezik a talajjal. A kapcsolószárak környékén a belső főfelni könnyen megrepedhet, sőt akár ki is szakadhat, ezzel a gonddal viszont a csőkuplungos rendszernél nem kell szembesülni. Mivel az ikerkerék ugyanarra a csavarrendszerre van felrakva, mint 
a főkerék felnije, vonuláskor nem keletkezik olyan mértékű erőkar, amely károsodást okozhat.

Érdemes röviden szót ejteni a helyes guminyomás-szabályzásról is, amelyet 
a gazdák hajlamosak hanyagolni, fél vállról venni. Pedig – kísérletek tanúsága szerint – megfelelő beállítással 
a talajtaposási károk akár 50 százaléka is megelőzhető. Az Agroker a Massey Ferguson traktorok kiemelt kereskedőjeként több éve áll partneri kapcsolatban 
az Alliance márkájú abroncsokat forgalmazó Bohnenkamp s. r. o. céggel. Közösen oldják meg a közepes és nagy teljesítményű traktorok ikerkerekezését, amelynek során tanácsos az alacsony nyomáson is jól teljesítő IF/VF abroncsokat választani. Az IF (ImprovedFlexion) változatoknak azonos terhelés mellett 20 százalékkal kisebb belső levegőnyomás is elegendő, illetve azonos nyomás mellett az abroncs terhelése 20 százalékkal nagyobb lehet, mint egy hagyományos abroncsé.

A VF (VeryHighFlexion) verziók 40 százalékkal kisebb belső levegőnyomásnál is ugyanúgy terhelhetők, illetve azonos nyomásnál 40 százalékkal lehet nagyobb 
a terhelésük a hagyományos konstrukciókhoz képest. Alkalmazásukkal növelhetjük 
a vonóerőt, csökkenthetjük a szliphatást, vagyis ugyanaz a területméret számottevően kevesebb üzemanyaggal és sokkal kisebb gépterheléssel járható be.

Normál abroncsozás esetén a talajtaposási károk 80 százaléka a területen való első végighajtáskor történik, vagyis az elvetendő kultúrák sorsa szinte már ekkor eldől.

A nehéz traktorral felaprózzuk a felső rétegben lévő nagyobb rögöket, a talaj ettől betömörödik, légháztartása és víztartó képessége romlik, csapadékos időben megáll a felszínén a víz, nem képes elszivárogni. A kiegyensúlyozott növényfejlődés érdekében tehát megfontolandó 
a csőtoldós ikerkerékrendszer használata, amelynek a felszerelése (bármilyen traktorra) nem emészt fel túl sok időt. Miután a főkerékre feltettük a csőkuplungot, az ikerkereket már úgy kell szerelni, mintha főkereket tennénk fel, vagyis 
a munkát két ember egy óra alatt bőven el tudja végezni. Lebontáskor a csőkuplung a helyén maradhat, hiszen használaton kívül sincs olyan mértékű kinyúlása, ami 
a közúti közlekedést akadályozná.

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: ikerkerekek, ikerkerékrendszer, Agroker Holding Zrt.

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom