Az agrárium egyik meghatározó ren­dezvénye az elmúlt években folyamatos fejlődést mutatott, és ezzel kivívta a szakmai, valamint a nagyközönség megelégedését.

Az idei évben 2019. szeptember 13-a és 15-e között – immáron tizenharmadik alkalommal – újra megnyitja kapuit a Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN). A Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállítását idén már önállóan szervezi a Kaposvári Egyetem, amely megújult környezettel, új kiállítási helyszínekkel, a korábbi évek hagyományaihoz híven bőséges szakmai és közönségprogrammal várja a kiállítópartnereit és látogatóit.

A KÁN kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az ágazatban dolgozók, a kapcsolódó iparágak képviselői, szervezetek és különböző intézmények találkozzanak egymással, illetve partnereikkel. A kiállításra meghívást kaptak agrár társintézmények is, így lehetőség nyílik az agrár-felsőoktatással kapcsolatos kérdések megbeszélésére is.

Idén tovább bővült a kiállítás szakmai portfóliója, nyitott többek között a precíziós mezőgazdaság, a smart technológiák felé. Ennek részeként középiskolások számára megrendezésre kerül az Agrár Stratup Ötletverseny is, amelynek célja az innovatív ötletek felkarolása, támogatása.

A KÁN felvállalja a tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő és szemléletformáló szerepet is. Kiemelt célja, hogy az ágazat szereplőinek a gyakorlatban is hasznosítható naprakész tudást adjon át és megismertesse a termelőket a legújabb innovációkkal.

Az idei kiállítás legnagyobb kuriózuma, hogy Monty Roberts fantasztikus bemutatóval készül a Pannon Lovasakadémián. A közönség két napon is láthatja a Suttógót, a világhírű ló instruktort.

A rendezvény legfőbb értékei a tudományosság, a szakmaiság és az igényes szórakozás biztosítása.