A repce gyomirtásáról

A repce gyomirtása több szempont miatt is problémás, és hosszasan lehetne sorolni a nehézségeket, de megfelelően megválasztott technológiával, kihasználva a vegyszeres gyomirtást segítő egyéb agrotechnikai lépéseket, mégis elfogadható szintre szorítható a gyomosodás mértéke.

Gyomok a repcében

A repce tenyészidejéből adódóan szinte bármilyen, szántóföldi körülmények között életképes gyom megjelenhet az állományban – kisebb vagy nagyobb súllyal. Augusztus végi, szeptember eleji vetése következtében tömegesen kelhetnek a melegkedvelő kapás gyomok, mint a parlagfű, disznóparéjfajok, libatopfajok, csattanó maszlag, selyemmályva, keserűfűfélék stb. Ezek a fajok ilyen késői keléssel általában kis termetűek maradnak, legtöbbször négy–hat levelesen már termőre fordulnak. Akkor okozhatnak problémát, ha nagy egyedsűrűségük miatt méretük ellenére is képesek visszafogni a fiatal repce fejlődését. Közülük a fehér libatopra és a sok esetben még másod-, harmadévben is jelentős árvakelést produkáló napraforgó-árvakelésre jellemző, hogy ősszel felülnövik a repcét, és sokáig versengésre késztetik. Ilyen esetben jól látható, ahogy a libatopos vagy napraforgós foltokban felnyurgul a kultúrnövény. Az őszi fagyok beálltával azonban ezek a melegkedvelő gyomok „kiszállnak a versenyből”.

A repce kelésével együtt számítani kell az ősszel kelő, áttelelő gyomok megjelenésére is. Amennyiben a kelés körüli időszak szárazabb, a nagyobb magvú fajoknak van esélyük tömeges kelésre, mint például a ragadós galaj, mezei tarsóka, repkény veronika, bükkönyfajok. Ahogy a talaj felső rétege megfelelő nedvességtartalmú lesz, az apróbb magvú gyomok kelése is megindul: például ebszékfű, pipitérek, pipacs, tyúkhúr, sebforrasztó zsombor, nagy széltippan. Az áttelelő gyomok tenyészidejüktől függően ősszel, télen és tavasszal is végigkísérik a repcét. Több faj közülük (például ebszékfű, galaj, bükkönyfajok) egészen a betakarításig károsítanak, sőt magát a betakarítást, a termény kezelését is megnehezítik. A repcével együtt megjelenő gyomok már a keléstől konkurenciát jelentenek a kultúrnövény számára, a később kelők esetében pedig az lehet probléma, hogy elkerülik a herbicidek hatását, különösen, ha azok nem rendelkeznek számottevő tartamhatással.

Az ősszel kelő, áttelelő gyomok között külön meg kell említeni az elővetemény (jellemzően kalászos gabona) árvakelését. A búza és az árpa árvakelése akár 10-15 cm mélyről is a felszínre tör, és ha a tarlón nem sikerült csírázásra bírni, akkor óriási tömegben jelenik meg a kelő repce között. Robbanásszerű a kelése, gyors a kezdeti fejlődése, így szinte megfojtja a lassúbb kezdeti fejlődésű repcét.
A repce gyomjai között számolni kell a T3-as életformájú, de tömeges őszi kelésre is képes vadrepcével, repcsényretekkel is. Ezek a fajok hasonló fejlődési erélyűek, mint a repce, így nagyobb sűrűségben jelentős versenytársai lehetnek. A lehűlésre, őszi fagyokra kevésbé érzékenyek, mint a melegkedvelő kapás gyomok, így késő őszig növekednek a repce között. A komolyabb téli fagyok már képesek elpusztítani ezeket a gyomokat, így tavaszra „mentesül” az állomány. Ezek a körülbelül -10 °C-nál hidegebb, hóborítás nélküli téli napok azonban nem minden évben jönnek el, így a vadrepce, repcsényretek a repcével együtt áttelelhet.

Az eddig említett magról kelő fajok mellett évelő gyomok is előfordulhatnak a repcében. A tipikus szántóföldi fajok közül a mezei aszatot érdemes kiemelni: indokolja ezt a gyakorisága, illetve hogy ősszel vagy kora tavasszal kihajtva is kárt tehet a repcében. Egy gondolat erejéig olyan nagy termetű, alapvetően nem szántóföldi gyomokat is említsünk meg, mint például az alapvetően kétéves fejlődésű szamárbogáncs és foltos bürök. Nyár végén, kora ősszel kelve erős tőlevélrózsát nevelnek, áttelelnek a repcében, tavasszal pedig jóval túlnőve az állományt – általában a forgókon – éktelenkednek. Nagyobb számban inkább forgatás nélküli művelésben lehet a megjelenésükre számítani.

Segítsünk be a vegyszereknek!

A repce azon kevés kultúrák egyike, amelyben az elmúlt években nem csak kihúzni kellett hatóanyagokat a herbicidpalettáról, hanem meg is jelentek újak. Mindent irtó csodaszerek viszont továbbra sincsenek a repcében, így a gyomok hatékony visszaszorításában fontos szerep hárul az agrotechnikai elemekre, a repce vetését megelőző évben, években a jó kultúrállapot fenntartására, a problémás fajok féken tartására.

A repce előveteményeként termesztett gabonában több olyan faj is hatékonyan irtható, amely a repcében feladja a leckét a gyomirtó szereknek. Tipikusan ilyenek a repcével rokon keresztes virágú gyomok, például a sebforrasztó zsombor, mezei tarsóka, vadrepce. Ezek a fajok a gabona között is tömegével kelnek, de „egyszerűbb” szerekkel is könnyedén irthatók, így csökkenteni tudjuk a magkészletüket a talajban. Erre általában szükség is van, mert ahol már régebben termesztenek repcét, ott ezek a fajok eléggé felszaporodtak. Hasonlóan jól kezelhetők gabonában – sok más áttelelő kétszikű gyomhoz hasonlóan – például a pipacs, a gólyaorrfélék, az ebszékfű és a ragadós galaj is.

Az évelő kétszikű gyomok irtására a gabonában, illetve annak tarlóján is jó lehetőség nyílik.

A kelő repcében aztán maga a búza, árpa is terhes gyommá válik, ha az árvakelése tömegesen megjelenik. A tarló mihamarabbi hántásával, lezárásával az elpergett szemek a nyár folyamán csírázásra késztethetők – ha ehhez a megfelelő talajnedvesség is adott –, majd elpusztíthatók.

A tarló megfelelő ápolásában a gyomok gyérítésén túl a repcének alkalmas magágy kialakításában is fontos szerep hárul. Ahhoz, hogy a gyomirtás hosszú távon is eredményes lehessen, a kívánt tőszámmal kikelt, egyenletes állományra van szükség. A repce tavasszal már jó gyomelnyomó, kivéve, ha ritkán kelt, gyengén fejlődik, vagy kopasz foltok tarkítják a táblát. A gyomelnyomó képességre nagy szükség van, hiszen az augusztus végén vagy ősz elején kiadott gyomirtók hatása nem tart ki a hosszú tenyészidőszak végéig. Az, hogy a repce gyomelnyomó képessége mikortól érvényesül teljes mértékben, természetesen függ a térállástól, tőszámtól, fejlődési erélytől, az elágazódás mértékétől is. A tavaszra megmaradó tőszámot, a növények fejlődését a talaj állapota, a tápanyag-utánpótlás és a kórokozók, kártevők elleni védelem minősége alapvetően meghatározza, így ezek közvetve a gyomelnyomó képességre is hatással vannak.Kapás sortávú repcében – legyen az 45 vagy 76 cm sorközű – lehetőség nyílik a gyomok irtására sorközműveléssel, amíg ezt a repce fejlettsége lehetővé teszi. Az ilyen állományok a nagy sortávolság miatt később záródnak, mint a dupla gabonasortávra vetett repce: ahhoz hogy a gyomirtó szer használatot az ésszerűség határain belül tartsuk, éppen a sorközművelés ad megoldást.

Alapkezelések a repcében

A repce vegyszeres gyomirtásában preemergens kezelések (alapkezelések) és posztemergens gyomirtás (állománykezelés) jöhet szóba. Az alapkezelések jó hatékonyságának – akárcsak más kultúrákban – alapfeltétele a bemosócsapadék, illetve a jól elmunkált, egyenletes talajfelszín, amely a repce egyenletes keléséhez egyébként is elengedhetetlen. Alapkezelésre több hatóanyag is felhasználható a repcében, úgymint dimetaklór, dimetenamid-P, klomazon, metazaklór, napropamid, petoxamid, quinmerac, S-metolaklór. (Továbbá a metazaklór + aminopiralid + pikloram felhasználása is engedélyezett preemergensen, de ennek használata inkább állománykezelésben javasolt.) A felsorolt hatóanyagok hatásspektrumába egy- és kétszikű magról kelő vagy kétszikű magról kelő fajok tartoznak. Általában a repcében használatos egyes herbicid hatóanyagok a gyomok viszonylag szűk körét irtják hatékonyan. Az esetek jó részében egy-egy repcetábla gyomflórája összetettebb annál, mint hogy egy hatóanyag azt lefedje, így a jó általános gyomirtó hatáshoz kettős vagy hármas kombinációk használata szükséges. Éppen ezért az egy hatóanyagú készítmények mellett több gyári kombinációt vagy gyomirtószer-csomagot is kínálnak a forgalmazók.

A gyomirtószer-kombinációt vagy -csomagot az adott tábla gyomviszonyai szerint érdemes megválasztani, ügyelve arra, hogy az ott jelen lévő legveszélyesebb fajok beleessenek a hatásspektrumába. A kombinációktól joggal elvárható, hogy a repcére egészen a betakarításig veszélyt jelentő ebszékfűt, ragadós galajt hatékonyan irtsák, és általában ennek meg is felelnek. A repcével rokon keresztes virágú gyomokra (például vadrepce, sebforrasztó zsombor, mezei tarsóka) általában mérsékelt a szerek hatása, ezért ezek kelésével számolni kell a gyomirtást követően is, illetve több hatóanyagnak kívül eshetnek a hatásspektrumán a pipacs vagy a gólyaorrfélék is.

Egyes hatóanyagok hatása egyszikű fajokra is kiterjed, például a nagy széltippanra, parlagi ecsetpázsitra. Ahol a repcetábla ezekkel is fertőzött, hasznunkra válhatnak a tartamhatással rendelkező hatóanyagok, mivel a kelésük javarészt az ősz második felében jellemző, így a tartamhatás nélküli, posztemergens herbicidek hatását elkerülik. A búza árvakelése ellen azonban csak részleges hatásra számíthatunk preemergens kezelésnél: a búzaszemek jelentős része olyan mélységből kel, ahol a talajon keresztüli hatás már nem érvényesül.

A preemergens felhasználású hatóanyagok egy része (dimetenamid-P, me­ta­za­klór, quinmerac, petoxamid) korai állománykezelésre is használható, a gyomok szik–két leveles fejlettségében, ezzel némi rugalmasságot enged a felhasználónak.

Állománykezelések 

A repce állománykezelésére az esetek többségében ősszel kerül sor: egyrészt a gyomosodás nem teszi lehetővé a tavaszra halasztását, másrészt tavaszra a gyomnövények nagyrészt túljutnának az érzékeny (szik–négy leveles) fejlettségi állapotukon, harmadrészt a szerek jelentős részét a repce fejlettsége miatt sem lehetne tavasszal használni.

A gyakran és nagy tömegben fellépő gabona-árvakelés ellen általánosan elterjedt a speciális egyszikűirtók használata: cikloxidim, fluazifop-P-butil, haloxifop-R-metilészter, kletodim, propaquizafop, quizalofop-P-etil, quizalofop-P-tefuril. Ezek a hatóanyagok érdemleges talajhatással nem bírnak, így csak a már kikelt fűféléket (köztük a gabona-árvakelést) pusztítják el. A gabona árvakelése egy–három leveles állapotában a legérzékenyebb rájuk, ha ennél fejlettebb, akkor magasabb dózis használata szükséges. Általában a más magról kelő egyszikűekkel együtt megjelenő, vegyes fejlettségi állapotú árvakelés ellen a „magról kelő egyszikűek” ellen meghatározott dózis használata javasolt. A gabona árvakelése esetenként olyan tömegű a repce kelésével egy időben, hogy már a szikleveles repcében el kell kezdeni az irtását. Ilyenkor a speciális egyszikűirtókat nem ajánlatos bármilyen más készítménnyel keverni.

A repce több, állománykezelésre használható gyomirtó szere is rendelkezik tartamhatással, mint például a metazaklór, dimetenamid-P, petoxamid, etametszulfuron-metil vagy a főleg egyszikűeket irtó propizamid. Ezekkel a már kikelt, szik–két leveles gyomokon túl a később csírázók ellen is védekezhetünk.

A keresztes virágú gyomok irtásában előrelépés tapasztalható az utóbbi években, például az etametszulfuron-metil hatóanyag bevezetésének köszönhetően, amelyet kombinálva a repce korábban is engedélyezett szereivel ebbe az új irányba is bővíthető a hatásspektrum.
A klopiralid és aminopiralid hatóanyagok – magról kelők mellett – évelő gyomok (elsősorban mezei aszat) irtására is alkalmasak.
Néhány éve – a Clearfield repcehibridek bevezetése óta – az imazamox hatóanyag használatára is lehetőség van a repcében. Az imazamox azonban csak a vele szemben ellenálló Clearfield-hibridekben használható, a „hagyományos” repcét elpusztítja. Az imazamox metazaklórral gyári kombinációban használható a repcében, és alkalmas például a vadrepce, sebforrasztó zsombor, gólyaorrfélék elleni védekezésre is, vagy ha a gabona-árvakelés irtása egybeesik a kétszikű gyomokéval, akkor azt is megoldja.

Az őszi gyomirtás „kiigazítására” esetenként szükség lehet tavaszi gyomirtásra is. Erre a klopiralid, az etametszulfuron-metil, illetve klopiralid+pikloram és a 
klopiralid+pikloram+aminopiralid kombinációk, továbbá a speciális egyszikűirtók használhatók.

Szerző: Dávid István Fotók: MTI