| Bionap Balmazújvároson |
|
| Írta: Gilingerné |
| 2008 október 29. |
Az évek óta megszokott, és sokunk által várt nyílt napra az idén is sor került Balmazújvároson, a Virágoskút biogazdaságban. Rózsa Péter gazda és egész családja, valamint munkatársai várták a látogatókat szakmai beszélgetésre, a növények és állatok megtekintésére, és sok finom falatra. Volt is vendég, a délelőtt folyamán voltunk vagy százan, de folyamatosan cserélődtek az érdeklődők. A szakmai megbeszélést Roszik Péter, a Biokultúra Egyesület vezetője nyitotta. Elmondta, hogy a biotermelés bár egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mégsem nő a terület és a megtermelt áru mennyisége úgy, ahogy szeretnék. A termelőknek rendkívül sokféle problémával kell szembesülniük a termelés során. A konvencionális termelésbe beleszületett, beletanult embereknek nehéz gondolataikban átállni erre az egészen más értékrendre. Korábban a hagyományos termelésben, gazdálkodásban rengeteg olyan hagyomány, szabály élt, amit ismertek, betartottak, bár nem tudták a tudományos magyarázatát (nem is igényeltek ilyet). A modern agrártudomány igazolta ezeknek a szabályoknak a hátterét, értelmét, de mára sajnos már nagyon keveset ismernek belőle. A biogazdák, ha találkoznak, nagy lelkesedéssel mesélik egymásnak a tapasztalataikat, és ez rendkívül fontos, mert leginkább egymástól tanulhatnak. Minden sikernek és minden kudarcnak van tanulsága, ami a gazdákat a következő években segítheti. A termelésen kívül a másik problémakör a kereskedelem. Még mindig ott tartunk, hogy a jól sikerült biotermékeket inkább külföldre viszik, pedig a magyar fogyasztó is megérdemelné, hogy hozzájusson. Az elnök úr azt is hangsúlyozta (újra és újra), hogy a biztonságos gazdálkodás érdekében muszáj a gazdáknak megoldani a megtermelt nyersáru feldolgozását. Rózsa Péter rövid áttekintést adott a Virágoskút gazdaság történetéről, működéséről. Emlékeket idézett, kik, hogyan segítették, vagy éppen jöttek tanulni az évek alatt, hogyan változott a gazdaság. A döntő változást a feldolgozóüzemek beindítása jelentette. A termelésben a sokféleség a lényeg. A sokféléből mindig van, ami nagyon jól sikerül, és ami nagyon rosszul, de a rossz dolgok is feljavulhatnak, a növények meggyógyulhatnak, a kártevők levonulnak, a sérült termésekből is lehet a finom termékeket gyártani. A növényvédelem záloga a folyamatos figyelem, a természetes ellenségek segítése, és alapvetően semmitől nem kell kétségbe esni. ![]() Az állatok élőhelyén a baromfiudvar vívta ki a legnagyobb figyelmet. Az udvar nem pontos kifejezés, a madarak a kertészet közepén kialakított hagyományos baromfi kunyhókban laknak, és az ott elkerített kifutóban hűsölnek. A baromfiknak egyébként óriási növényvédelmi szerepet szán a gazda, rendszeresen legelnek (dolgoznak?) a növények között. Ez a csapat viszont nagyobb érték, az őshonos fajtákból összegyűjtött génmegőrző állomány, ami nem is nagyon lehetne jobb helyen. ![]() |
