2010. augusztus 17., 14:35

A fóliás Gál Bandi megbízható palántát árul

Így ismerik Gál Andrást Miskolc legnagyobb piacán, a Búza téri piacon, és persze lakóhelyén, az 1950 lakosú Kistokaj községben is, amely a Hejő patak partján, Miskolctól kb. 5 km-re délre található az agglomerációban. Május végén – a népi nevén Búza téri piacon jártamkor – szembetűnt egy jó kondícióban lévő, palántát értékesítő 60 év körüli férfi, aki egyébként jó barátom is, évek óta én is tőle vásárolok. Kérdezgetni kezdtem, miért éppen ezzel foglalkozik, és hogy megéri-e. Közben nézegettük az egészséges, fejlett paradicsom- és paprikapalántákat a tejfölös poharakban.

 

Gál András folyamatosan beszélt: „A fóliázás családomnak megélhetési árbevétel. A feleségemmel a nyugdíjunkból nem tudnánk még közepes színvonalon sem élni, és segíteni a lányoméknak, valamint a tanulmányaikat folytató három unokánknak. Egyben munkát és elfoglaltságot is biztosít mindannyiunknak. Ez az életmód, és a növények közelsége többször átsegített az életkríziseken. Mezőgazdasági technikummal, majd kohászati technikummal és boltvezetői tanfolyammal, valamint 80 órás növényvédelmi tanfolyammal korábban 10 évig munkanélküli voltam. 1970-ben kezdtem fóliázni. Gondoltam, hogy az egészséges munka elviselhetővé teszi a cukorbetegségemet is.”

 

A cikk folytatódik...

Tisztelt Látogatónk! Ez a cikk az AgrárUnió 2010. 08-09. számában olvasható, megtekintése előfizetéshez kötött.

(A cikk teljes hossza kb. 3,494 karakter.)

  • Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.

  • Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk elmúlt 5 évfolyamának további 1549 cikkéhez!

Előfizetés

Válasszon előfizetési ajánlataink közül akár már 1125 forinttól!

  • előfizetői tartalom (1549 cikk) online elérése
  • jelentős kedvezmény

Megrendelem

Szólj hozzá elsőként!

Kérjük, a hozzászólás előtt jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Ezt olvasta már?
Az egységes kérelmeket továbbra is be lehet nyújtani az MVH-hoz

Belépés

Elfelejtett jelszó